A roma népesség területi megoszlásának változása Bihar és Szatmár megyében 1992-2021 között
DOI:
https://doi.org/10.32976/stratfuz.2026.33Kulcsszavak:
roma népesség, etnikai önazonosítás, területi koncentráció, helyi közigazgatási egységek (LAU), magyar-román határtérségAbsztrakt
A romániai Bihar és Szatmár megye 166 önkormányzatának 1992., 2002., 2011. és 2021. évi népszámlálási adataiból egységes területi rendszerre harmonizálva vizsgáltuk a roma etnikum létszámát. A két megye együttes népszámlálás szerinti roma népessége az 1992-ben regisztrált 31 619 főből (3,04%) 2021-re 53 177 főre emelkedett, mindeközben a részarány pedig megduplázódott (6,64%). A roma etnikum növekedése mellet az ismeretlen nemzetiségűek létszáma és aránya még sokkal dinamikusabb emelkedést mutatott (főleg 2002 után), ami a népességszerkezeti vizsgálatok számára jelentős módszertani kihívást jelent. A területi mintázat egészét nézve a roma népesség elhelyezkedése 1992 és 2021 között számottevő növekedés mellett is jelentős stabilitást mutatott. Az 1992. és 2021. évi önkormányzati-szintű roma arányok rangkorrelációja erős és szignifikáns kapcsolatot jelez (Spearman ρ = 0,813; p < 0,001). A roma részarány 1992-2021 közötti növekedése és a 2021. évi népsűrűség között gyenge, de szignifikáns negatív kapcsolat mutatkozott (Spearman ρ=-0,207; p=0,007, ami a perifériák népességszerkezeti dinamikájának az indikátora.
Hivatkozások
Anghel, I.-M., & Alexandrescu, F. M. (2023). ‘We lurk in the hidden places’: The (un)stable spatialisation of Roma poverty in Romania. Urban Studies, 60(10), 1875-1893. https://doi.org/10.1177/00420980221136984
Cernat, V. (2021). Roma undercount and the issue of undeclared ethnicity in the 2011 Romanian census. International Journal of Social Research Methodology, 24(6), 761-766. https://doi.org/10.1080/13645579.2020.1818416
Csata, Z., Hlatky, R., & Liu, A. H. (2021). How to head count ethnic minorities: Validity of census surveys versus other identification strategies. East European Politics, 37(3), 572-592. https://doi.org/10.1080/21599165.2020.1843439
Horváth, I., & Kiss, T. (2017). Ancheta experţilor locali privind situaţia romilor pe unităţi administrativ-teritoriale. In I. Horváth (Ed.), Raport de Cercetare SocioRoMap – O cartografiere a comunităţilor de romi din România (pp. 13–189). Editura ISPMN.
Megyesi, Z., & Péti, M. (2019). A comparative analysis of the socio-economic development of Romanian cities and towns inhabited by ethnic Hungarians. DETUROPE - The Central European Journal of Regional Development and Tourism, 11(3), 205-228. https://doi.org/10.32725/det.2019.034
Olah, G., Olah, Ș., Flora, G., & Szekedy, L. (2011). Poverty and living. Roma poor neighborhoods in Romania and Hungary. Annals of the University of Oradea: Economic Science, 1(Special), 137-183. http://anale.steconomiceuoradea.ro/volume/2011/special/010.pdf
Pásztor, I. Z., & Pénzes, J. (2018). A cigányság lélekszáma és helyzete egy északkelet-magyarországi felmérés tükrében. Földrajzi Közlemények, 142(2), 154-169. https://real.mtak.hu/92734/
Pénzes, J., Tátrai, P., & Pásztor, I. Z. (2018). A roma népesség területi megoszlásának változása Magyarországon az elmúlt évtizedekben. Területi Statisztika, 58(1), 3-26. https://doi.org/10.15196/TS580101
Pénzes, J., Pásztor, I. Z., Balázs, D., & Kovács, D. (2026). Trendforduló vagy mérési dilemma? – A magyarországi roma népesség számának alakulása és területi sajátosságai. Területi Statisztika, 66(2), 274–296. https://doi.org/10.15196/TS660205
Péti, M., Salamin, G., Nemes, Z., Pörzse, G., & Csicsmann, L. (2024). Asymmetric patterns in territorial cooperation between core and periphery: The participation of Central and Eastern Europe in transnational and interregional cooperation programmes. The Geographical Journal, 190(4), e12574. https://doi.org/10.1111/geoj.12574
Ravasz, Á., Kovács, Ľ., & Markovič, F. (2020). Atlas rómskych komunít 2019. VEDA, vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied.
Surdu, M. (2016). Those who count: Expert practices of Roma classification. Central European University Press. https://doi.org/10.1515/9789633861158
Szilágyi, F. (2007). A Partium közigazgatási földrajza (Studia Geographica 17). Kossuth Egyetemi Kiadó.
Szilágyi, F. (2008). Érmellék - tájegység és kistérség. In I. Ekéné Zamárdi & Á. Szendrei (Eds.), Érmelléki kalauz II.: Természeti környezet, a mezőgazdaság lehetőségei (pp. 9-24). Debreceni Egyetem, Hatvani István Szakkollégium.
Szilágyi, F. (2016). Roma népesség a partiumi határmegyékben (Bihar, Szatmár). In F. Szilágyi & J. Pénzes (Eds.), Roma népesség Magyarország északkeleti határtérségében (pp. 49-90). Partium Kiadó.
Szilágyi, F. (2019). Partium - Reintegráció a magyar-román határvidéken. Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar.
Szilágyi, F. (2026). Versengő regionális központok között - jövedelmi polarizáció a Partiumban. Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek, 23(1), 5-19. https://doi.org/10.32976/stratfuz.2026.1
Statisztikai és területi adatforrások
Eurostat. (2024a). Local administrative units (LAU)-GISCO European Commission. https://ec.europa.eu/eurostat/web/gisco/geodata/statistical-units/local-administrative-units
Eurostat. (2024b). Local administrative units (LAU): LAU 2024 annual list. European Commission. https://ec.europa.eu/eurostat/web/nuts/local-administrative-units
Institutul Național de Statistică. (1992). Populația pe sexe și grupe de vârstă - județe pe categorii de localități, municipii, orașe, comune (Vol. I, Tabelul 39). Recensământul Populației și Locuințelor 1992. https://www.recensamantromania.ro/wp-content/uploads/2023/09/VOL1_1992_Tabel-39.xls
Institutul Național de Statistică. (2002). Populația pe sexe și grupe de vârstă - județe, medii, municipii, orașe, comune (Vol. I, Tabelul 62). Recensământul Populației și Locuințelor 2002. https://www.recensamantromania.ro/wp-content/uploads/2023/09/VOL1_2002_Tabel-62.xls
Institutul Național de Statistică. (2013a). Populația stabilă după etnie - județe, municipii, orașe, comune (Tabelul 8). Recensământul Populației și Locuințelor 2011. https://www.recensamantromania.ro/wp-content/uploads/2022/02/sR_Tab_8.xls
Institutul Național de Statistică. (2013d). Populația stabilă pe sexe și grupe de vârstă - județe, municipii, orașe, comune (Tabelul 3). Recensământul Populației și Locuințelor 2011. https://www.recensamantromania.ro/wp-content/uploads/2023/07/sR_Tab_3.xls
Institutul Național de Statistică. (2023a). Populația rezidentă după etnie - Tabelele 2.02.1 și 2.02.2. Recensământul Populației și Locuințelor 2021. https://www.recensamantromania.ro/wp-content/uploads/2023/06/Tabel-2.02.1-si-Tabel-2.02.2.xlsx
Institutul Național de Statistică. (2023f). Populația rezidentă pe sexe și grupe de vârstă - Tabelele 1.03.1 și 1.03.2. Recensământul Populației și Locuințelor 2021. https://www.recensamantromania.ro/wp-content/uploads/2023/05/Tabel-1.03_1.3.1-si-1.03.2.xls
Institutul Național de Statistică. (2025). SIRUTA 2025: Registrul unităților administrativ-teritoriale ale României data.gov.ro. https://data.gov.ro/ro/dataset/siruta-2025
Institutul Național de Statistică. (n.d.). POP107D - Populația după domiciliu la 1 ianuarie pe grupe de vârstă și vârste, sexe, județe și localități. TEMPO-Online. August 5, 2026, https://statistici.insse.ro/tempoins/index.jsp?ind=POP107D&lang=ro&page=tempo3
Institutul Național de Statistică. (n.d.). ADM101A - Organizarea administrativa a teritoriului, pe categorii de unitati administrative, macroregiuni, regiuni de dezvoltare si judete. TEMPO-Online. August 5, 2026, https://statistici.insse.ro/tempoins/index.jsp?ind=ADM101A&lang=ro&page=tempo3
Varga, E. Á. (2008). Bihar megye településeinek etnikai (anyanyelvi/nemzetiségi) adatai, 1880-2002. Kulturális Innovációs Alapítvány Könyvtára. https://www.kia.hu/kiakonyvtar/konyvtar/erdely/erd2002.htm
Varga, E. Á. (2010). Szatmár megye településeinek etnikai (anyanyelvi/nemzetiségi) adatai, 1850/1880-2002. Kulturális Innovációs Alapítvány Könyvtára. https://www.kia.hu/kiakonyvtar/konyvtar/erdely/erd2002.htm
##submission.downloads##
Megjelent
Hogyan kell idézni
Folyóirat szám
Rovat
License

This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.

