Előszó

Absztrakt

Mintha az Észak-magyarországi régióról a Teremtő a XX. században időnként megfeledkezne. Az első világháborút követő erőszakos határmódosításokat, majd a második világháború során végbement pusztítást a térségben élők halmozottan megszenvedték. De nem könnyen élte meg a helyi gazdaság és társadalom az 1989 után végbement politikai orientációváltást sem. Ennek hatására a korábbi nagyvállalati struktúra leépült, ágazatok szűntek meg. A munkaképes korúak egy része elveszítette munkahelyét, feléltem egyébként is szűkös tartalékait, megszűntek (korábban biztosnak hitt) tájékozódási pontjaik, füstbe mentek korábbi illúzióik.
Némileg hasonló helyzet alakult ki 2008. második felében. Miközben a gazdaságpolitikusok azon polemizálnak, hogy az Észak-magyarországi régió teljesítményének a hazai átlagnál nagyobb visszaesése milyen világgazdasági,- nemzeti- és helyi okokra vezethető vissza, a térség gazdasági- és munkaerőpiaci szereplőinek ez majdnem irreleváns. A következmények (így is – úgy is) súlyosak.
A válság az un. közgazdasági főáramhoz kapcsolódó elméleteket is próbára tette. Aligha megkerülhető annak beismerése, hogy a piac mindenhatóságába vezetett neoliberális gazdaságpolitika kudarcot vallott. A válság ismét ráirányította a figyelmet a piactámogató lépések és intézmények fontosságára (ami nem feltétlenül több, hanem hatékonyabb szabályozást, a hatásmechanizmusok pontosabb feltárását, stb. jelenti). Ennek ismeretében felvetődik a kérdés, van-e esély jelenlegi társadalmi-, gazdasági viszonyaink között ennek végrehajtására; a krízis a megújulást segíti vagy fékezi ? A szakértői vélemények egyértelműek: van olyan forgatókönyv, amellyel leküzdhetőek a gondok, de ennek morális megújulással kell párosulnia.

Kézenfekvő, hogy folyóiratunk VI. évfolyamának 2. számát e témakörnek szenteljük.