A szerződés hatályáról – az európai és a magyar jogban

Szerzők

  • Szalma József Akadémikus, egyetemi tanár (emeritus), KRE ÁJK, Budapest; a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja (Újvidék)

DOI:

https://doi.org/10.32980/MJSz.2023.3.127

Kulcsszavak:

feltétel és időhatározás, semmisség, megtámadhatóság, szerződés hatálya és hatálytalansága

Absztrakt

A hatályos magyar Ptk., mint más európai Ptk., megkülönbözteti a szerződés érvényességét azaz érvénytelenségét, a hatályától, azaz hatálytalanságától. Érvénytelen szerződés főszabályként nem vált ki hatályt. Az érvénytelenségnek, az érvénytelenségi ok súlya és az ehhez mért szankció, jogkövetkezmény szerint, két alapvető változata van: az egyik a megtámadhatóság (vagy relatív semmisség), a másik a semmisség (vagy abszolút semmisség). A szerződés semmisségének oka a kényszerítő jogszabályok és a jóerkölcs megsértése. A jogügylet megtámadhatóságát az akarathibák (tévedés megtévesztés, kényszerhatás), tehát a magánérdek megsértése idézi elő. A hatálytalanság nem feltétlenül az érvénytelenség következtében áll be.

Hivatkozások

ARHAB, Consequences de la nullité d’un contrat au sein des groupes de contrats, RRJ (Revue de la recherche juridique – Droit prospectif),1999/1.

Franz BYDLINSKI, Unbedingte Pflichten aus behördlich Genehmigungsbedingten Verträgen, Ostheim FS, 1990., 53. o.

Franz BYDLINSKI, Über das Verständnis der „Guten Sitten“ im österreichischem Recht, Gernhuber - Festschrift, 1993.

CHÉNEDÉ, Charles Demolombe, La condition potestative, Revue de contrats (RDC), 2013.,

Ambrois COLIN et Henri CAPITANT, Traité de droit civil, tome II, Obligations, Paris, Librairie Dalloz, 1959.

Pierre CORNIOLEY, Naturalis obligatio, Essai sur l’origine et l’évolution de la notion en droit Romain, thèse, Genève,164.

CHAUVEL, Erreur substantielle, cause et équilibre contractuel, Droits (Revue français de théorie juridique), 1990/12.

CUTURIER, La théorie de la nullité dans la jurisprudence de la Chambre sociale, Étude Gestin, LGDJ, 2001.

DECOTTIGNIES, Erreur de droit, RTD civ. (Revue trimestrielle de droit civil, Dalloz), 1951.

ECCHER, Umwegs und Umgehungsgeschäfte, in: FUNK, Grundverkehrsrecht, 1996.

EGERT, Die Rechtsbedingung im System des Bürgerliches Rechts, 1974.

Armin EHRENZWEIG, System des österreichischen allgemeinen Privatrecht, tom II, Das Recht der Schuldverhältnisse, Manz, Wien, 1929.

Ludwig ENNECCERUS, Theodor KIPP, Martin WOLFF, -- LEHMANN, Lehrbuch des Bürgerliches Rechts, Die Schyuldverhältnisse, J.C.B. Mohr, Tübingen

ENNECCERUS, Rechtsgeschäft, Bedingung und Anfangstermin, I, 1889.

Wolfgang FIKENTSCHER, Schuldrecht, Sechste Auflage, Walter de Gruyter, Berlin-New York, 1976.

Werner FLUME, Allgemeiner Teil des bürgerlichen Rechts. 2.kiadás, Berlin, Heidelberg, New York, Springer Verlag, II. kötet, Das Rechtsgeschäft, 1965; uő, Rechtsgeschäft und Privatautonomie, Hundert Jahre deutsches Rechtsleben, Deutsche Juristentage, I. kötet, 1960.

FÖLDI András, HAMZA Gábor, A római jog története és institúciói, Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 22. kiadás, Budapest, 2018.

GOUBEAUX, Erreur sur la valeur, Études Ghestin, LGDJ, 2001.

G. GRAF, Das bürgerliche Recht und die Moral der Bürger, Mayer - Maly Festschrift, 1996.

Theo GUHL, (Bearb. von Alfred KOLLER, Anton K. SCHNYDER, Jean Nicolas DRUEY), Das schweizerische Obligationenrecht, 9. Auflage, Schulthess Verlag, Zürich, 2000.

HENKE, Bedingte Übertragungen im Rechtsverkehr und Rechtsstreit, 1959.

Rudolf,

HENLE, Vorstellungs- und Willenstheorie, A. Dietrich-Georg Böhme, Leipzig,1910.

Xavier HENRY, Guy VENANDET, Georges WIEDERKEHR, Pascal ANCEL, Alice TISSERAND-MARTIN, Pascale GUIOMARD (szerk.), Code civil, 119e édition, Dalloz, Paris, 2020.

KLING- MÜLLER Fritz, Die Lehre von den natürlichen Verbindlichkeiten, Berlin, 1905.

KNÜTEL, Zur sogenannten Erfüllungs- und Nichterfüllungsfiktion bei der Bedingung, Juristische Blätter, 1976.

Joseph KOHLER, Studien über Mentalreservation und Simulation, Jahrbücher für die Dogmatik des heutigen römischen und deutschen Privatrechts, Jena XVI. kötet, 1878.

KOZIOL, Allgemeiner Teil, Sachenrecht, Familienrecht, 11. Auflage, Manz’sche Verlags- und Universitätsbuchhandlung, Wien, 2000.

KISS Gábor, SÁNDOR István, A szerződések érvénytelensége, második hatályosított kiadás, HVG-ORAC, Budapest, 2014.

LARENZ, Karl, Lehrbuch des Schuldrechts, Band I, Allgemeiner Teil, 12. Auflage, Verlag C. H. Beck, München, 1979.

LIPINSKI, La conversion des actes juridiques, RRJ (Revue de la recherche juridique - Droit prospectif), 2002, 1167. o.

MADER, Rechtsmissbrauch und unzulässige Rechtsausübung, 1994, 188.o.

MALINVAUD, Erreur sur la substance, D. (Requil Dalloz) 1972, Chron.(Chronique), 215.o.

MAYER-MALY, Was leisten die Guten Sitten? Archiv für die zivilistische Praxis, 194, 109.

MAZEAUD Henry et Léon, Jean, Leçons de droit civil, 10. édition, par François CHABAS, Montehrestien, Paris, 1991.

PETER, H., Das bedingte Geschäft, 1994.

Hanns PRÜTTING, Gerhard WEGEN, Gerd WEINREICH, BGB Kommentar, 2, Auflage, Luchterhand, Neuwied, 2007.

Alfréd RIEG, Le role de la volonté dans l‘acte juridique en droit civil français et allemand; Paris; 1961.

George RIPERT, La règle morale dans les obligations civiles, Paris, 1927, I, no 6.

ROUVIERE, Moment d’apréciation de l’erreur, D. (Requeil Dalloz) 2014.

SZLADITS Károly, Magyar magánjog, I-VI, Grill Károly, Budapest, 1941, III. kötet, Kötelmi jog Általános része.

SAVATIER, Renné, Des effets et des sanctions du devoir moral, thèse Poitiers, Paris, 1915.

Friedrich SAVIGNY, System des heutigen römischen Rechts, Berlin, III. kötet,1840.

SCHMIDT - RIMPLER, Die Gegenseitigkeit bei einseitig bedingten Verträgen, 1968.

SCHURIG, Die Gesetzumgehung im Privatrecht, Ferid Murad - Festschrift, 1988.

SIKLÓSI Iván, A nemlétező szerződések problémáihoz a modern jogokban, különös tekintettel a magyar polgári jogra, Acta facultatis politico - juridicae Universitatis Scientiarium Budapestiensis de Rolando Eötvös, tom. L, ann. 2013.

Philippe SIMLER, La nullité partielle des actes juridiques (préface Alex WEIL), Librairie générale de droit et de jurisprudence, R. Picon et R. Durand –Auzias, Paris, 1969.

SUMAN, Antonio, L’obligatione naturale del pupillo in diritto romano, II., Filangieri, Rome, XIX, 1914, 321.o;

VÉKÁS Lajos, A szerződés: Alapelvek, megkötés és értelmezés, érvénytelenség és hatálytalanság, kártérítési felelősség, in: VÉKÁS L., GÁRDOS P. (szerk.), Kommentár a Ptk-hoz, 1-2. kötet, Wolters Kluwer Kiadó, Budapest, 2018.

VÉKÁS Lajos, Szerződési jog, Általános rész, ELTE Eötvös Kiadó – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 2021.

VÉKÁS Lajos (szerkesztő), GÁRDOS Péter (a szerkesztő munkatársa), A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal, Complex Wolters Kluwer, Budapest, 2013.

WEISS, Die Lehre von der Mentalreservation, Österreichische Juristen Zeitung, 1950.

WEITZENBÖCK, Die geschlechtliche Hingabe gegen Entgeld, JAP, 1990/91.

K. WOLFF, Mentalreservation, Jherings Jahrbücher für Dogmatik des Bürgerliches Rechts.

ZIMBLER, Einige Bemerkungen zum Begriff der „Guten Sitten“, JBl (Juristische Blätter), 1928.

##submission.downloads##

Megjelent

2024-04-06

Hogyan kell idézni

Szalma, J. (2024). A szerződés hatályáról – az európai és a magyar jogban. Miskolci Jogi Szemle, 18(3), 127–154. https://doi.org/10.32980/MJSz.2023.3.127