A műtét sikerült, a beteg még kómában –- erős késésben a magyar egészségügyi (makroszintű) munkaügyi érdekegyeztetés

Szerzők

  • Jakab Nóra Egyetemi tanár, Miskolci Egyetem, Civilisztikai Tudományok Intézete
  • Pap Zoltán Humánerőgazdálkodási munkatárs, Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, Humánerőforrás Osztály

DOI:

https://doi.org/10.32980/MJSz.2023.2.42

Kulcsszavak:

szociális párbeszéd, kollektív tárgyalás, egészségügyi dolgozó, ágazati párbeszéd, makroszintű érdekegyeztetés

Absztrakt

A szociális modell az európai szociálpolitikai használatban nem jelent mást, mint az európai államokban megvalósított közös, európai társadalmi modellt, de érthető úgy is, mint egy integrációs politikára vonatkozó projekt, amelyben egyesül a gazdasági fejlődés és szociális egyensúly. A foglalkoztatottak védelme egyértelműen az európai szociális modell része a munkavégzés kockázataival szemben. Ebben a védelemben kiemelt szerepe van szociális párbeszédnek és a kollektív tárgyalások folytatásának. Jelen tanulmányban az egészségügyi dolgozók ezen lehetőségeit vizsgáljuk az Egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény és a nemzetközi sztenderdek alapján.

Hivatkozások

Lenia Samuel: Alapvető Szociális Jogok, Az Európai Szociális Charta esetjoga, Európa Tanács, Strasbourg, 1997.

Tóth Ferenc: A Munkaügyi kapcsolatok fejlődése, rendszere, Szent István Egyetemi Kiadó, Gödöllő, 2008

Berki Erzsébet – Fodor T. Gábor – Nacsa Beáta – Neumann László: Kollektív jogok és érvényesülésük közszolgálatban, Összehasonlító elemzés a köztisztviselői, a szolgálati és a hivatásos katonai jogviszonyra vonatkozóan, Zárótanulmány, Budapest, 2007.

Gyulavári T. – Könczey Gy. Európai Szociális Jog, Osiris, Budapest, 2000

Hajdú J.: A szociális dimenzió fogalma és normatív szabályozásának fejlődése az Európai Unióban, Európai Jog, 2001.

Kártyás Gábor (szerk.): Bevezetés a közszolgálati munkajogba, ELTE, Eötvös Kiadó 2015

Kiss Gy.: Alapjogok kollíziója a munkajogban. Justis Bt., Pécs, 2010

Mélypataki Gábor: A szakszervezetek lehetősége és szerepe a közszolgálatban https://kozszov.org.hu/dokumentumok/UMK_2018/2/13_Forum_Szakszervezetek.pdf

Rab H.: A nyugdíjbiztosítási ellátások fenntarthatóságának jogi garanciái. Doktori Értekezés, Miskolc, 2010

Szekeres B.: Munkajogon innen - munkaviszonyon túl, Miskolci Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola, 2018.

##submission.downloads##

Megjelent

2023-12-29

Hogyan kell idézni

Jakab, N., & Pap, Z. (2023). A műtét sikerült, a beteg még kómában –- erős késésben a magyar egészségügyi (makroszintű) munkaügyi érdekegyeztetés. Miskolci Jogi Szemle, 18(2), 42–57. https://doi.org/10.32980/MJSz.2023.2.42