A vadgazdálkodás, vadászat kontra állatvédelem, valamint ennek kapcsán a tulajdonnal való szabad rendelkezés, és más jogok sérelme az EJEB joggyakorlatának tükrében

Szerzők

  • Barta Judit

DOI:

https://doi.org/10.32980/MJSz.2022.2.1990

Kulcsszavak:

vadgazdálkodás, vadászat, állatvédelem, tulajdonjog korlátozása, megkülönböztetés tilalma, EJEB joggyakorlata

Absztrakt

Prugberger Tamás professzor úr több évtizedet felölelő munkássága által érintett területek egyike a vadgazdálkodás, valamint vadászat joga. Megragadva ezen szálat, szeretnénk bemutatni a vadgazdálkodás és a vadászat jogintézményét érintő újabb, nemzetközi tendenciákat. tanulmány ismerteti, hogyan jelent meg főként az állatvédelem, mint vadászatot ellenző szempont a vadászati joggal rendelkező földtulajdonosok körében, hogyan jutottak el meggyőződésük érvényesítése érdekében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé, milyen összefüggést mutat mindez a vadgazdálkodással és a vadászati jog gyakorlásával, illetve milyen további jogi kihatásai vannak az EJEB döntéseknek. A tanulmány ezért főként a tulajdon védelmének alapjogára koncentrál, és csak a szükséges mértékben tér ki az egyéb alapjogokra.

##submission.downloads##

Megjelent

2022-12-20

Hogyan kell idézni

Barta, J. (2022). A vadgazdálkodás, vadászat kontra állatvédelem, valamint ennek kapcsán a tulajdonnal való szabad rendelkezés, és más jogok sérelme az EJEB joggyakorlatának tükrében. Miskolci Jogi Szemle, 17(2), 39–52. https://doi.org/10.32980/MJSz.2022.2.1990